A tűzeseti kár helyreállítására adományaikat a következő számlaszámra utalhatják:
Miskolci Nagyboldogasszony Plébánia 10700086-68597618-51200002

Hírek - Hirdetések

2017-08-18
Szent István király, Magyarország fővédőszentje (A év) - 2017. augusztus 20.
2017-08-11
Évközi 19. vasárnap (A év) - 2017. augusztus 13.
2017-08-04
Urunk színeváltozása (A év) - 2017. augusztus 6.
2017-07-28
Évközi 17. vasárnap (A év) - 2017. július 30.
2017-07-25
Évközi 16. vasárnap (A év) - 2017. július 23.
2017-07-16
Évközi 15. vasárnap (A év) - 2017. július 16.
2017-07-07
Évközi 14. vasárnap (A év) - 2017. július 9.

Kelemen Didák

Boldoggá avatási ügye
„Amióta b.e.dr. Csák Alajos Cirjék 1927-ben Kelemen Didákról írt könyvével felelevenítette életét, sokan vágyakozva találgatták, melyik év is lesz az, amelyben majd boldoggá avatják? S amint 1927 után egyik év a másik után pergett le az idő rokkáján, úgy vélték, hogy halálának 200-ik évfordulóján történik majd valami nagy dolog ügyében. A rohanó évek nem múltak el teljesen nyomtalanul. Isten kegyelme megengedte, hogy először a Kelemen Didák név vált ismét ismertebbé. Aztán újból történtek komoly lépések boldoggáavatási ügyének újrafelvételére”.

Néhai Lublóváry Gaszton, ferences harmadikrendi nevén György testvér, ez alkalmas szavaival vezetem be a Csák Alajos Cirjék hatásos kezdeményezését követő lépéseket Kelemen Didák életének ismertetésében.
A Kelemen atya képével és életrajzával nyomott levelezőlapok 1929-től elterjednek az egész világon, majd 1930. január 6-án megjelenik a Kelemen levélpapír borítékkal. A római minoritarendi főiskola latin folyóiratában „Iuventus Apostolica”, 1930 áprilisában cikk jelenik meg róla: „Ven. Didacus Kelemen O.N., Missionarius Apostolicus in Hungaria (1683-1744)”. A miskolci Nagyboldogasszony templom tornyában 1936. június 21-én megszólalt a „Kelemen Didák emlékharang”. Baranyai Béláné művészettörténész 1930-tól 1950-ig rendszeresen tanulmányozta Kelemen Didák teológiailag ihletett szerepét a templom berendezésénél úgy Nyírbátorban mint Miskolcon, és eredményes következtetéseit több nyelvű szaklapban közölte. 1936-1941-ben egyházilag jóváhagyott szentképeket nyomnak imával Kelemen Didák égi közbenjárásáért és boldoggáavatásáért. A kolozsvári „Erdélyi Tudósító” 1936 januárjában cikket közöl Dr. Kováts S. Jánostól: „Kelemen Didák”. A rajzolt arckép alatt ez olvasható: „Kelemen Didák, székely származású pap, kinek szenttéavatási perét Rómában újból felvették.”

Vucskits Jenő, a Kelemen Didák alapította miskolci gimnázium igazgatója, a Magyar Kultúra hasábjain (1937. nov. 5.) hittudományi kielemzéssel és szónoklatilag méltatta Isten Szolgája „Búza Fejek” című szentbeszédgyűjteményét. A miskolci „Katolikus Ösvény” 1938 folyamán többször foglalkozott Didák atya életével. Ugyanabban az évben a lengyelországi Niepokalanowban, az azóta boldoggá avatott P. Kolbe Maximilián alapította példás szerzetesi közösségben nemes érdeklődés és tisztelet nyilvánul meg a magyar Kelemen Didák iránt. Kelemen emlékképek kerülnek világszerte forgalomba. A miskolci „Magyar jövő” 1939 december elején hosszabb cikket szentel a Kelemen centenáriumnak, mert kétszáz évvel előbb Miskolc az ő pártfogásával nyerte el Istentől a pestistől való mentességet. A harmincas évek végén neveznek el utcát róla, nem a város szülöttjéről ugyan, de a város neves erkölcsi nagyságáról. Dr. Meszlényi Antal, egy tanár, az „Egyházi Lapokban” (1942. április) méltatja Kelemen Didák életművét a magyar művelődés és irodalom területén. Nagy Miklós plébános könyve: „A tiszai vándor”, megjelenik 1942 novemberében. A magyar rádió megemlékezése 1944. április 28-án Kelemen Didákról, kegyes halála 200. évfordulóján. Az egri minorita papnevelő közlönye: „Vita Seraphica” 1944 májusában szentel több tanulmányt dicső elődünknek. A „Kelemen Atya Közlönye”, számos értekezéssel Isten Szolgája életéről 1944. április 28-i kelettel jelenik meg Miskolcon sokezer példányban. Nagy Kázmér az „Élet” 1944. június 11-i számában ezen a címen írt Kelemen Didákról: „A Tiszavidék Pázmány Pétere”. Aradon a „Vasárnap” minorita nyomdában egyházi jóváhagyással latin és magyar szentképek kerülnek forgalomba Kelemen Didák boldoggáavatásáért.

Az „Esztergomi Főegyházmegyei Hatóság” 2174/1948. számú engedélyével 4 oldalas imafüzetecske jelenik meg a hívek számára, akik mindjobban megismerik és tisztelik Isten Szolgáját. Péchy-Horváth Rezső az „Egyházi Lapok” 1944. októberi számában (283. oldaltól) írt cikket róla: „Kelemen Didák, a szentéletű minorita”. Rómában a „Katolikus Szemle” 1950. évi 2. száma P. Dr. Monay Ferenc apostoli magyar gyóntató tanulmányát hozza: „Kelemen Didák, az elfelejtett magyar missziós apostol”. P. Monay FERenc, 1953 szeptemberében megjelent könyvében: „Adatok a magyarországi és erdélyi minoriták irodalmi munkásságáról” (Róma), részletesen foglalkozik Kelemen Didák életével és irodalmi alkotásaival. Az ugyanazon év októberében kiadott latin nyelvű műben: „…De Provincia Hungarica…. Memoriae Historicae” (Róma) Isten Szolgája kétszeres tartományfőnökségét (1717-1720, 1723-1726) méltatja az egyházi történetíró szaktudásával. Ugyancsak P.Dr. Monay Ferenc jelenteti meg Rómában 1957-ben: „P. Kelemen Didák, a Felső-Tiszavidék apostola” kis életrajzát. 1958-ban a római minorita tudományos folyóirat III. füzetében P. Monay említett dolgozatának olasz változata is megjelent P. Dr. Vass Tibortól: „Il Servo di Dio P. Diego Kelemen, O.F.M.Conv.”; e fordítás később újra nyomva sokezres példányban az egész világon elterjedt.

A génuai minorita folyóirat „L’Immacolata e il suo Cuore” 1974 szeptemberében cikket közöl a miskolci Kelemen képről: „L’Effigie del Servo di Dio P. Didaco Kelemen”, utalva a kevéssel előbbi (júl. 14.) cikkre Ft. Prokop Pétertől a „L’Osservatore Romano” hasábjain. Ft. P. Dr. Szántó Konrád OFM teológiai tanár az „Új Ember” 1974. szept.28-i számában négy félhasábon írt „a magyar barokk világ egyik rendkívüli jelenségéről”: „Emlékezés Kelemen Didákra” címen. Ölbey Irén nyírségi költőnk 1975-ben verset írt róla: „Kelemen Didák 1683-1744”, méltatva társadalmi és népnevelő munkáját.
Dr. Bánk József egri érsek 1975. április 25-i főpásztori körlevelében kéri a főegyházmegye papságát a Kelemen-ügy támogatására történelmi adatok kutatása által. P. Kelemen Didák összefoglaló életrajza P. Dr. Rákos Raymundtól „Ugye, atyafiak?!” címen 1975 nyarán megjelenik Rómában. A vatikáni rádió magyar főmunkatársa az ezt követő augusztus 6-án beszélgetést folytatott a szerzővel. A „Humanismo renovando” római nemzetközi kongresszuson a „Cancellaria” palotában P. Rákos R. olasz nyelven előadott Kelemen Didák nyomtatott műveinek egyetemes értékfogalmairól: „Valori universali negli scritti di P. Diego Kelemen francescano conventuale”.

A Magyar Püspöki Kar 1975. dec. 10-i konferenciájának hivatalos tárgysorozatán P. Kelemen Didák boldoggáavatási ügye is szerepelt. A „Szolgálat” 1975-i száma tanulmányt közöl Kelemen Didákról, mint a papi lelkiség példájáról. A minoritarend hivatalos római közlönye, a „Commentarium Ordinis” 1975. évvégi száma P. Ernesto Piacentini O.F.M.Conv. főpostulátori titkár latin beszámolóját közli P. Rákos Raymund nov. 13-i előadásáról: „Valori universali negli scritti di P. Diego Kelemen francescano conventuale”. Palágyi Andrea az „Életünk” 1976. áprilisi számában írt Kelemen Didák buzgóságáról, aki társaival „nem akart henyélni az Úr szőlőjében”; ezenkívül angolra fordította Nagy Miklós és Ölbey Irén versét Kelemen Didákról.

A „Kelet-Magyarország” 1976. február 11, 12, 13, 14 és 15-i száma Dr. Fazekas Árpád nyíregyházi főorvos hosszú tanulmányát közli: „Szabolcsi adatok az alkoholellenes küzdelemhez” címen, és ebben (febr. 14) olvasunk Kelemen Didák egyik halotti beszédéről, az „Üdvösséges tudományról” amelyből „35 oldal erkölcsi prédikáció, főleg kíméletlen ostorozása a részegeseknek”. P. Ortloff Bertram német minorita 1976 májusában értekezett Isten Szolgájáról hosszú cikkben. Ugyancsak 1976-ban a páduai „Sendbote des Hl. Antonius” decemberi száma hoz egy három hasábos cikket Anton Alex tollából, és vele együtt Nagy Miklós versének német fordítását Schiller Auréltól. És még egyszer 1976 decemberéből Siki Géza a „Vigiliában” emlékezik meg P. Kelemen Didákról, „egy kivételes egyéniség Istenhez vezető útjának egyes állomásairól”, Rákos Raymund Kelemen-életrajzának ismertetésénél.

Assisiben a minorita ferences folyóirat, „San Francesco, Patrono d’Italia”, 1976 júniusa és 1977 februárja között három számban tizenöt oldalon (266-271, 319-322, 51-55) közölt cikket számos képpel Kelemen életéről, apostolkodásáról, nyomtatott munkáiról, boldoggáavatási ügyéről. Az 1976 évben román nyelven kaptam meg Kelemen Didák bő életrajzát, amely egy Kelemen emlékkönyvben tehetne nagyon jó szolgálatot az ügynek. Páduában az „El Mensajero de S. Antonio” 1978. júliusi száma szentel négy hasábos cikket Didák atyának: „Testigos. El inmenso poder de la oracion”, földreborult alakja alatt ezzel a szöveggel: „P. Diego Kelemen, un modelo de vida y de fe, autentica gloria de Hungaria y de la Iglesia”. Rómában az „Ecclesia Mater” negyedévi folyóirat 1978. évi 2. száma A. Barbiero tanulmányát hozza tíz hasábon három képpel: „L’apostolo della Chiesa in Ungheria”. Az „Új Ember” 1978. szeptemberi 24-i számában P. Dr. Szántó Konrád „Kelemen Didák – leveleinek tükrében” könyvismertetésével mélyíti el Isten Szolgája lelkiségének ismeretét. Nápolyban a „Luce Serafica” havi folyóirat decemberi számában P. Dr. Antonio Pedrelli bolgonai minorita, a minorita ferences világiak általános igazgatója, méltatva Károlyi Klárát: „Una grande figura di Terziaria ungherese” című nyolc széles hasábú cikkében, kiemeli lelki vezetőjének, Kelemen Didáknak erényeit is, „le prediche, preghiere e fatiche apostoliche”. Ez adatokhoz kell csatolunk a régebbi magyar szentképek után az utóbbi évek ismételten magyar, majd olasz, német, angol, francia nyelvű kiadását sok-sok ezres példányban.

Isten Szolgája P. Kelemen Didák hagiográfiájával párhuzamosan kezdődött és fejlődött az ikonográfiája is. Az életére vonatkozó írások mellett a „képírás” is állandóan foglalkozott kiemelkedő szerzetespapi személyével. Meglepő gyakorisággal és változatossággal festették meg.

Legrégibb képünk róla, talán mégis az után, amelyet még életében lopva készítettek róla egy hiteles tanú vallomása szerint, a Rómában 1760 táján készült rézkarc. Ennek egészen sajátságos sikere lett, két szempontból. Rómából, ahol akkor már másfél-két évtizede ismerték életszentségét, felküldték Magyarországra, és az ott terjesztett példányokból Kelemen Didák boldoggáavatási pere alatt, pontosabban: sírjának kánoni felülvizsgálásakor, 1776. okt. 11-én, az egri püspöki bizottság a miskolci rendházban talált példányokról jegyzőkönyvet készített, pontosan lemásolva a rézkarcnak Isten Szolgáját dicsérő szövegét. Erről a képről a perben kihallgatott tanúk közül többen beszéltek: Vizeki Tallyán András, id. Lőcsey Zsigmond, Felső-Pulyai Zsigmond borsodmegyei jegyző, Zolnay Gáspár, (aki egyébként Tamáskovics kántor-ismerősétől hallotta, hogy a Kelemen Didáktól kért áldással élete végéig megőrizte jó éneklő hangját), Fáj Bertalan. A sajószögedi Fáj László, szó lévén Isten Szolgája sugarak nélküli ábrázolásáról, az 1776. augusztus 9-i tanúkihallgatáskor esküvel állította, hogy őt képen nem látta sugarakkal, de életében igen, akkor, amikor egy betegnek szentségekkel ellátása után a Miskolc melletti Csabán, hazatérőben, kocsira szállt.

A másik sikere: ez a rézkarc Itália számos minorita konventjében megtalálható, keretbe foglalva a rend számos más neves, szentéletű tagjával, hogy csak néhányat említsek ezek közül: Kupertinói Szent József, Boldog Fasani Ferenc Antal (egészen kortársa Kelemen Didáknak, akinek boldoggáavatásán 1951. április 15-én részt vettem a Szent Péter templomban), Chylinski Rafael, Iglói István, Scholz Ferenc, Leonius László. Az assisi Szent Ferenc anyakolostorban (Sacro Convento di San Francesco) a harmincas években ott tanuló Szendrey Zoltán Bonaventúra volt tanúja egy ilyen sorozat létezésének (hazai folyóiratban említést is tett róla), amelynek jelentőségét rendi szakértők méltatták; ma a levéltár értékes történelmi adatai között őrzik. Személyes tapasztalatom szerint ez assisi sorozaton kívül a Nápoly melletti (ma már vele egybeépült) Porticiban a minorita kolostor folyosóján; Ravellóban (Nápoly és Salerno között) a kollégiumi ebédlőben; a Vezúv környékén levő S. Anastasia község minorita templomának sekrestyéjében egész falat beborító keretezett sorozat tartja számon Kelemen Didákunk nagyságát is e cím alatt: „Alcuni Beati e Venerabili dei Frati Minori Conventuali”, vagyis: a konventuális minoriták néhány Boldogja és Tiszteletreméltója (81-nek a képe szerepel!). Meggyőződésem, hogy Olaszország más minorita rendházában ugyancsak megtalálható Kelemen Didák rézkarcú képe, jeleként, hogy e szentéletű ferencrendi atyát általánosan ismerték és tisztelték.

Nem sokkal későbbi eredetű a halála után készült kép, amiről azonnal. De még elébe teszem, hogy a boldoggáavatási per tanúkihallgatásai során P. Horváth Nereus minorita azt vallotta, hogy a miskolci helyi elöljáró titokban megfestette Didák atya képét és kitétette a folyosóra, de amikor az meglátta, leköpte… Az először említett kép 1772-ben készült, mindössze 28 évvel Isten Szolgája halála után (1744. ápr. 28.), P. Musik Jácint festette kortársi megérzéssel és ihletettséggel. Ha a kép alatti szövegre hagyatkozunk, az olajfestmény Kelemen Didák holttestének kánoni megtekintésekor gyorsan kerülhetett ki Musik atya kezéből. Bármennyire vonzó lenne elidőznünk e történelmi becsű ábrázolásnál, csak sokszoros kiadására utalunk levelezőlapokon és szentképeken, az utóbbi években főleg a Ft. Prokop Péter által választott és gondozott képrészletnek, a fejnek bemutatásával.

Az aradi „Vasárnap” nyomdában sokszorosított Kelemen-kép ismeretlen festő műve, és szentképen két szöveggel került forgalomba, magyarral és latinnal, fekete meg színes nyomtatásban. P. Csák könyvének elején ismét más ábrázolás szerepel, ceruzarajz, evvel a jellel a kép sarkában: „1927. III. Bernardin”, aki miskolci szerzetes testvérünk volt. E rajz mintájául minden bizonnyal az a kép szolgált, amelyet a Magyar Országos Levéltártól kaptam meg a múlt esztendőben: Kelemen Didák asztalra helyezett nyitott könyv előtt áll, és a kezében tartott feszületet szemléli; alakja alatt ez a szöveg: „Kelemen Didák, a szentéletű minorita atya, Károlyi Sándor gróf családjának gyóntató lelkiatyja, 1683-1744.” És ha a harmincas évek közepén nyomott levelezőlapokat nézzük, akkor a szegedi rendházban őrzött Kelemen-kép mintája is az a miskolci rajz lehetett, de e legutóbbi fokozottan finom arcvonásokkal. A kolozsvári „Erdélyi Tudósító” 1936. januári számában található képről már tettünk említést. A nyírbátori „Porciunkula” plébániai templom lelkészségén látható, szépen keretezett kép „Vándor Kelemen Didákot” ábrázolja egyik kezében könyvvel, a másikban bottal, két oldalt a miskolci, illetve nyírbátori templommal. Ravasz Lajos magyar festőművész Meránban festette meg Kelemen Didák képét vásznon 1974-ben, de Itáliában most is dolgoznak (Nápolyban és Veronában) Isten Szolgája ábrázolásán.

Bronz domborműben hazai Tóth Sándorunk Nyíregyházán 1977-ben alkotott bűvösen sikerült Kelemen-arcot, amelynek szépsége azóta már ismertté lett számos országban. Az utóbbi évek alatt Petik Paola (Németország) naiv hangulatú grafitjai mutatták be P. Kelemen életének egy-egy jelenetét, mint mindmegannyi hasznos kötőpontjai a reá vonatkozó ismereteknek. Ugyanő gipsz domborművekkel is igyekszik kifejezni Kelemen Didák életfelfogását. Nem hagyhatom ki e sorozatból Külkey Dénes, miskolci képzett szobrászművész nevét sem, aki az ottani minorita kolostor lépcsőfeljárójához tervezett szobrot „a legméltóságosabb Oltáriszentséget mindenhová elvivő örök vándorról”; a szobor ugyan nem került tervezett helyére a harmincas években, de képe levelezőlapokon közismertté vált.

Kelemen Didák ikonográfiájában még egy olajfestményt említek meg; gyermekkoromban, majd felszentelt papként számtalanszor láttam a miskolci rendházban. A tojásdad keretű kép keresztet hordozó szerzetest mutat; a sugarak nélküli alak minden bizonnyal Isten Szolgájának jelképe, aki sok-sok szenvedését hősies lelki erővel viselte el.

Isten Szolgájának irodalmunkban kialakult és ikonográfiájában megrajzolt képén kívül szemléljük egy kissé a korabeli szem- és fültanúk, vagy az ő életéről megbízható értesüléseket szerzett személyek által leírt lelki alkatát is.

P. Horváth Nereus, a magyarországi és erdélyi tartományfőnök 1776. szept. 21-i felhatalmazásával, úgy élőszóban mint írásban tanúként vallott Kelemen Didákról. Előljárói 1739 óta, amikor pappá szentelték, Kelemen Didák mellé rendelték, hogy lelkipásztori munkájában segítségére legyen, amit ő hűségesen meg is tett neves rendtársa haláláig, 1744-ig. Ezeket a csodálatra méltó, „haec admiranda et in operibus mirabilia” tényeket sorolta fel felőle. Számtalanszor használta a kereszt jelét, vagy a kezével vagy a feszülettel, láthatatlan zaklatói ellen, néha még fenyegető mozdulatot is tett, míg végül nyugodtan imádkozni kezdett. Gyakran megesett, hogy amikor a zsolozsmázás után mindketten a templomban elmélkedtek, hirtelen eltávozott, a ház kapuján belépőket szeretettel, vidáman fogadta; másszor viszont, amikor a templomba érte mentek, hogy keresik, meg se mozdult, és csak az ájtatosság után kénytelen-kelletlen ment hozzájuk, de még ha oly tekintélyes személyek voltak is, földre vetett tekintettel tárgyalt velük. Ezt egyaránt megtette mindenkivel, személyválogatás nélkül, akár szerzetesekről lett légyen szó, akár egyházi méltóságban vagy hivatalban levő papokról. Amikor pedig eltávoztak, azonnal a templomba vagy a saját szobájába sietett, és ott földre borulva keservesen sírt.

P. Horváth a következőket is írásba foglalta. Nem tudta eldönteni, hogy őt egyszer a tekintete után ítélte-e meg, vagy a Szentlélek egyenes kegyelméből, de történt, hogy valaminek az elintézésére a városba küldte (Miskolcról van szó), ami már előre vagy sikertelennek látszott vagy lelkileg veszedelmesnek. Isten tudja, hogyan - írja a tanú -, elég az hozzá, hogy amint visszajövet belépett a szerzetesház kapuján, P. Kelemen már várta, messziről ránézett és elsietett, többé nem is mutatkozott, három napig nem engedte a színe elé. Lelkiismeretfurdalástól gyötörve meggyónt tehát az egyik atyánál; Didák atya már az ajtónál várta és együtt mondogatta örvendezve: Semmi, Fiam, semmi, már túl vagyunk rajta!

A Belgrád körüli pestis idején 1739-ben, amikor a járvány már csaknem elérte Szegedet és Pestet, a kegyes emlékű, jámborul elhunyt Erdődy Antal egri püspök levélben hívta P. Kelemen Didákot, hogy menjen (Miskolcról) az egri püspökségre és esedezzék Istenhez a ragály elhárításáért. P. Kelemen megmutatta Nereus atyának a levelet, - írásban ez tanúsítja -, egyben megmondta neki, hogy mit szándékozik tenni. P. Horváth tanácsát nem fogadva el, tüstént magához kérette P. Kelemen, - akkor régóta kétszeresen érdemes tartományfőnök volt és a „rendtartomány atyja” – a latin nyelv tanárát és latinul tollba mondta neki a választ. Elsősorban kimentette magát, majd ilyen szavakkal nyugtatta meg a püspök atyát: sem Egerben, sem Miskolcon nem üti fel fejét a pestis. Így is történt, mert a ragály egyik városban sem pusztított. P. Horváth szerint, a kálvinisták szintén beszéltek e történet valódiságáról, hozzáfűzve, hogy az esti pírban ragyogó napsugárban látták őt magasan a város fölött körbe-körbe járni.
P. Horváth nagybányai novícius korából emlékezett az esetre, hogy Kelemen tartományfőnök atya (először 1717-1720) késő este érkezett meg, és szokásához híven a templomba óhajtott menni. A kulcsokat azonban a soros sekrestyés, éppen ő, fráter Nereus, már leadta volt a guardiánnak, nála keresték tehát, de nem találták. Érthető zavar keletkezett, azonban ez csakhamar csodálkozásra változott, mert Didák atyát a tárva-nyitva álló kapukon belül a templom főoltára előtt földre borulva imádkozni látták. P. Horváth egykori szemtanúként írta le a történteket. A következőket is.

Az 1743. esztendőben érte az a kellemetlen eset a szerzetesi közösség szakácsát, hogy az étkezéshez hiányzott a kenyér. Amikor az elöljáró elővette, hogy miért nem gondosabb, az P. Kelemenre hárította a felelősséget, mert minden kenyeret szétosztott a nincstelenek között. (Ez halála előtt egy évvel történhetett, tehát hatvan éves korában). A P. Guardián kíméletlenül rátámadt Didák atyára: Aki nem törődik övéivel vagy háznépével, rosszabb a gyilkosnál! P. Kelemen fájdalommal és nagy zavarral telten sírva azonnal a földre borult imádkozni. Még mielőtt abbahagyta volna, két-három helyről is gyönyörű kenyereket hoztak. Végül felemelkedett, asztalhoz ült és valami kis ételt vett magához.

Ez Miskolcon történt. A másikat nem szemtanúként, Nyírbátorról írta le P. Horváth. Magának Kelemen Didáknak a házfőnöksége alatt hiányzott a kenyér az asztalról. A hirtelen keletkezett zavarban Didák atya szégyenkezve a szobájába vonult és földre borulva kérte az isteni Gondviselést a szükség megszüntetésére. Kisvártatva, íme, hat ökörtől húzott szekér érkezett feltűnés nélkül tizenkét zsák liszttel. Nosza szedik le sebtiben a becses terhet, s amikor már a hálálkodás is eszükbe jutna, a kocsis, ökrösfogatostul, elveszett a szemük elől; hasztalanul keresték nyomukat még a toronyból is, vagy kérdezősködtek utánuk a környékbeliektől, minden igyekezetük kárba veszett. Ezt az esetet P. Hadbavny Krizosztom Isten Szolgájának 1744-i életrajzában is említi, tehát az esemény közszájon forgott.

P. Nereus, minősített tanúként hűen leírta a látott vagy tudomására jutott eseteket, mint amilyen a másoktól hallott következő is. P. Kelemen Erdélyben utaztában többedmagával, hatalmas égiháború miatt nem tudott célba érni. Le kellett mondaniuk a napi zsolozsma befejezéséről is. Közbejött azonban az a váratlan tény, hogy a villám egy közeli szénaboglyába csapott, felgyújtotta, és ennek a világossága elegendő volt a közös ima elvégzésére. Éjszakára azután meghúzták magukat a kaszáló gazdájánál, akinek természetesen elmondták a nem mindennapi eseményt. Ez másnap lóhátra ülve kiment a mezőre, hogy lássa a kárt, de bizony pernyének nyomát sem találta, a boglya sértetlenül állt.

P. Horváth szemtanúként jelentette ki, hogy Szabolcs megyében kocsin meglátogatták egyszer egy régóta súlyos betegen fekvő Krucsay Jánost. Ahogy Didák atya belépett a szobájába, hevesen kitárta a karját, több irányba keresztet vetett, erre-arra lehelt, mintha valamit el akart volna űzni, „csak Isten tudta, mit”, tette hozzá P. Nereus. Itt kitérésként megemlítjük, hogy ez említett Nádfői Krucsai János temetési beszédét 1741. július (Sz. Jakab hava) 13-án a nyírbátori minorita kolostor udvarán „egy szerzetes Páter” mondotta, és beszédét még abban az évben Kassán kinyomtatták. E munkát Kelemen Didáknak tulajdonítjuk úgy hosszú nyírbátori működése, jelentős helyi összeköttetései, mint pedig szónoki sajátosságai alapján. Az igaz, hogy Kelemen Didák 1741-ben már hosszabb ideje Miskolcon élt, de most, hogy P. Horváth egy kocsin tett látogatásról tanúskodik a régóta betegen fekvő Krucsai Jánosnál, e tények kapcsolódnak irodalmi következtetéseinkkel, és talán nem merész a gondolat, hogy Didák atya a súlyos beteget közvetlenül halála előtt erősítette meg kísértései közepette.

Végül figyeljük meg Csomós János személyi tapasztalatait Kelemen Didákról, úgy, ahogy 1776. szeptember 25-én elmondotta az arlói plébánosnak, Csikány Miklósnak, aki az egri püspöki szentszék meghatalmazásából személyesen felkereste őt Járdányházán. Az arlói plébános tudtára adta a 75 éves érdemes borsodi bírának, hogy szeptember 30-án jelentkeznie kell kihallgatás végett Kelemen Didák boldoggáavatási ügyében, amit ő készségesen meg is ígért, meg is tett, de azt megelőzően el kívánta mondani, hogy egy alkalommal gyalog ment vele Miskolcról Szentpéterre, ami jó kétórás kemény gyaloglást jelentett volna, de ők megtették egy negyedóra alatt. És ez nem úgy történt, mintha beszélgetve agyonütötték volna az időt, hiszen Didák atya állandóan imádkozott minden terefere nélkül, meg amikor útnak eredtek, a nap már csaknem lehanyatlott. Amikor Szentpéterre értek, még mindig azon a ponton állt, és ezt nem tulajdoníthatta valami káprázatnak, lévén az idő és az ég teljesen tiszta. Máskor meg, éppen Szent István király ünnepén, szokásának megfelelően igen hosszan misézett, délelőtt tizenegytől tizenkettőig, utána Miskolcra hazatérni már a biztos elkésést jelentette volna a szerzetesi közös étkezésről; ennek ellenére, amikor a kolostorba értek, a testvéreket éppen az időhöz szabott étkezésnél találták. Maga Csomós János is P. Zsebe Istvánra hivatkozik, amikor megemlíti, hogy Kelemen Didák nyílt sebű, fekélyes lába kellemes illatot árasztott. Az idős, érdemes köztisztviselő Csikány Miklós plébánosnak elbeszélte azt is, hogy P. Kelemen, tartományfőnök létére, előszeretettel utazott ökrös szekéren, és így történt, hogy a kocsis tanúja lett, mint adta oda Károlyi Sándortól kapott vadonatúj köpenyét egy szegény tanulónak. Ha pedig kiálló foga miatt a gyerekek vagy akár a felnőttek is kinevették, nem haragudott meg érte, hanem ezért is hálát adott Istennek. Nem csoda, hogy úgy a katolikusok mint a más hiten lévők egyaránt Isten igaz szolgájának tartották.

Csomós János élőszóval tett tanúvallomásából csak egy-két adatot említünk: hogy mióta a minorita atyák 1728-ban Miskolcra kerültek, gyakran tudott Kelemen Didákkal társalogni, de mindig csak lelki beszélgetést folytattak, akár a kolostorban akár azon kívül; húst nem evett; szelídsége, alázata felemelt, lelkesített; súlyos lábfekélyeit csodálatos türelemmel viselte; „Laus Deo”, „Isten dicsőségére” ajánlotta fel imáit, beszédét, egész életét.

Most változzék egy kissé a Kelemen Didák lelkialkatát igazoló tényforrás. A miskolci rendtársak írják meg többek között a Nagyboldogasszony templom felépítésének történetét is az ő buzgólkodása eredményeként: „Caelestis ille Paterfamilias operarios misit in Vineam Suam mercede promissa dicens: Ite et vos in Vineam meam et quod iustum fuerit, dabo vobis”. Az Úr 1729. esztendejének április 26. napján a szerzet tagjai megérkeztek új otthonukba, ahol a Borsi, Melczer, Pécsi, Baranyai, Bik, Steincher, Torcsáni család tagjai éltek, alig többen húsznál katolikusok. Főleg Borsi Mihály és Melczer György ismerte fel Kelemen Didákban, az akkor már kétszeres tartományfőnökben e fontos vállalkozás emberét, hogy illenék Miskolcon feléleszteni a katolikus hitéletet. Erdődy Antal Gábor egri püspökhöz folyamodtak tehát, aki teljes beleegyezésével állott a templom és kolostor felépítésének terve mellé. Maga a rend P. Kelemen Didákot, akkori nyírbátori házfőnököt és már kétszeres tartományfőnököt, valamint Auer Lipótot, akkor eperjesi guardiánt az 1728-as pozsonyi országgyűlésre küldte az ügy érdekében, „ubi Deo incitante congregationem quorumdam D. D. Magnatum et Regni Procerum, saepefatus P. Provinciae Didacus Kelemen coram toti Regno in Ecclesia R. R. P. P. Reformatorum solemnem habuit concionem in Festo Tranfigurationis Dni, … tantopere Regnum conciliavit”, hogy a Diéta meghallgatta kérésüket, mert Károlyi Sándor közbenjárását is tekintetbe véve, VI. Károly engedélyezte a rend miskolci letelepedését.

A templom alapkövét 1729. szeptember 14-én tették le a jövendő főoltár evangéliumi oldala közelében (azaz a szentély nyugati irányában). Még ugyanazon év november elején kánoni látogatás végett Miskolcra jött a tartományfőnök, majd Szent Didák napján, Kelemen Didák égi pártfogójának ünnepén, testvéri agapét tartottak. Az esti zsolozsma (a vesperás vagy vecsernye) után nyugovóra tértek, amikor az éjszaka első órája táján kongatni kezdték a tűzjelző harangot. Mindnyájan felrettentek, és látták, hogy kápolnájuktól a harmadik ház lángokban állott. Mivel senki sem lakta és tűzhely sem volt benne, a tüzet nyilván gyújtogatás okozta. Minthogy maguk a szerzetesek sem laktak falak között, hanem Isten kegyelmével a szabad ég alatt ütöttek tanyát, nem volt nehéz tüzet ütni a közelükben. És akkor a tartomány érdemes atyja, Kelemen Didák, kezébe vette a legméltóságosabb Oltáriszentséget, áldást adott vele az égő házakra. A tűzvészre a környéken is felserkentek az emberek, de csak távolról merészelték nézni, senki sem vett bátorságot magának, hogy segítséget vigyen. Isten Szolgája hite, bizalma az Oltáriszentségben csodálatos módon gátat vetett a vésznek. A megfélemedett lakosok és szerzetesek lassan ismét nyugovóra tértek.

A miskolci minorita rendház „Canonica Visitatio” jegyzőkönyvében áll ez az eset. A tartományi gyűlés határozata szerint P. Kelemen Didák Nyírbátorba került házfőnöknek. Az egri püspök ezt nem szívesen látta, amiért kérésére a tartományfőnök késedelem nélkül visszahívta Miskolcra. Itt kegyes versengés támadt a már káptalani határozattal gvardiánná lett Didák atya és P. Auer Lipót helybeli házfőnök között, hogy ki vezesse a házat. P. Leopold, fiatalabb lévén, azonnal át akarta adni a vezetést, de azt Didák atya semmiképpen sem fogadta el. Végül kérésére P. Leopoldot megerősítették a házfőnökségben.

Időrendben egy kissé visszatérünk Kelemen Didák életében, de szerzetespapi hivatásának számottevő szakaszához, amikor a magyar minorita tartomány főnökévé választották Eperjesen 1717. június elsején. Tíz éves fiatal papként (1707. július 3-án szentelték), harmincnégy éves korában érte ez a nagy megtiszteltetés rendtársai bizalmából, és ő felelőssége alázatos tudatában hat héttel később körlevélben fordul a vezetésére bízott tartomány tagjaihoz. Akkor még erősen uralkodtak az áldatlan erkölcsi és társadalmi körülmények az országban, a szerzetesi élet fegyelmét is biztosítani kellet, hogy támogassa az ország újjáépítését. Isten Szolgája lelkiségéről e tekintetben is épületes fogalmat nyerünk, ha elolvassuk lelkipásztori levelét. Íme, a szószerinti magyar fordítása.

„Nagyon Tisztelendő és Kedves, Atyák és Testvérek, az Úrban igen Szeretett Fiaim! A csak egyedül Magyarországon hetven konventből álló kegyes és egykor szerfölött virágzó, de most, fájdalom, eléggé vigasztalan tartománynak vezetéséhez, az eperjesi Keresztelő Szent János konventben június elsején az ott összegyűlt Tisztelendő Definitóriumtól, a Szentlélek ilyetén végzéséből, alkalmas adottságok nélkül megválasztva, különleges szorgalommal (noha a tartományfőnökség elején sok gonddal küzdünk) meg rendkívüli szorgalommal fogunk, hogy akik megvetve a világ pompáját és lemondva hiábavalóságairól, egyszersmind mindent elhagyva Krisztushoz szegődtek, és akik Ferenc Pátriárkánknak verejtékkel és a stigmák szent harmatával áztatott nyomaiban járnak, ugyanakkor magukat a Szentlélek szolgálatára és a mi szent Regulánk, valamint az Urbáni szent szabálymagyarázatok tökéletes betartására elkötelezték magukat, némely gondos és tervszerű rendelkezéssel eredményesebb vezetésben, kormányzásban részesüljenek.

Ezért a tartományfőnökség lelkipásztori feladatának illő gonddal eleget tenni akarván, minden nagyon tisztelt és megbecsült atyát meg testvért, az Úrban igen szeretett fiunkat, egyenként és összesen arra buzdítjuk, hogy meg nem feledkezve a Szentháromság Egyistennek, a Szeplőtelenül Fogantatott Szűznek, a Szeráfi Atyának és az összes szenteknek tett, nyilvános fogadalmáról, hanem szem előtt tartva, az atyailag adott, tőlünk hozott határozatokat, teljes mértékben tartsák meg, amint következnek.
1-ször: a szent zsolozsmát és imaórákat köteles tisztelettel, buzgósággal és áhítattal végezzék, betartva a szokásos szüneteket, nem nyelve a szavakat, hanem szépen tagolva és érthető módon, a maguk idejében és órájában.
2-szor: kétszer napjában, reggel meg este, szabályszerűen végezzék el a szent szerzetben szokásos módon a napi elmélkedést, azaz gondolkodó imát.
3-szor: sohase lazítsák a testvéri szeretetet hanem növeljék inkább és erősítsék; mert ahol jóakarat van, és szeretet, ott van az Isten. („Charitas fraterna nullatenus diminuatur sed adaugeatur, et foveatur ubi enim cahritas et amor, ibi Deus est”)
4-szer: az önostorozás gyakorlatát a pénteki napokon kivétel nélkül végezzék.
5-ször: a magántulajdon hibájának kiirtására, amely a lélek legsúlyosabb kára, a Tisztelendő Tanács határozatát a közös életről minden lehető módon tartsák be, egyben legyen az elöljárónak gondja rá, amennyiben tőle függ, hogy a ruházkodást javítsa.
6-szor: a nyelv megfékezésére (üres ugyanis egy szerzetes vallásossága, ha nem fékezi a nyelvét) legyenek a csendnek nagyon buzgó, azon csorbát nem ejtő megtartói; az idősebbjei pedig adjanak jó példát benne a fiatalabbaknak, hogy dicsőítsék az Atyát, ki a mennyekben van, látva az elöljárók, idősek követésre indító példás viselkedését.
7-szer: az isteni irgalom leesdésére, akinek kezében van mindenki hatalma és országok jogforrása, de tőle függ a győzelem is, valamennyi konventben énekeljenek szentmisét minden keddi napon Páduai Sz. Antal tiszteletére, a mise után felelgető imával, továbbá énekeljenek könyörgést a nép válaszával, hogy őfelsége hadserege égi áldás segítségével győzelmet arasson a keresztény név és a Római Katolikus Apostoli Egyház kérlelhetetlen, ádáz ellenségei felett.
8-szor: szegény kis provinciánk fejlődésére, növekedésére és áldására a közvetlenül következő kedden, ugyanazon Csodatevő Szent tiszteletére kezdődjék kilenced, amelyen minden Testvér, akár kispap akár nem, szentgyónás és szentáldozás kegyelmével nagyon buzgón vegyen részt.
9-szer: mivel a szerzetes a gyakori kijárás által inkább hiábavalóságokkal mint jámborsággal töltekezik, ami miatt már sokszor megbotránkoztak a világiak és továbbra is megbotránkoznának, ezért a legszigorúbban kötelességükké tesszük az elöljáróknak, hogy senkinek se adjanak kimenési engedélyt hacsak nem hetente egyszer és csak a legsürgősebb esetben; akkor is, ha lehet, kettesben menjenek.
Végül: a kolostor zártságát (Clausura) annyira sérelem nélkül őrizzék, hogy a zárdába semmiféle ürüggyel és okból se engedjenek be másnembeli személyt, akármilyen körülményű vagy helyzetű legyen; így elkerülik a botrányokat, mert jaj annak az embernek, aki botrányt okoz.
Azt akarjuk, hogy minden egyes határozatot hiánytalanul tartsanak be, egyúttal a legszigorúbban meghagyjuk, hogy minden hónapban egyszer a közös étkezésnél felolvassák.
Kelt Nagybányán, Sz. Miklós konventünkben, 1717. július 14-én
Fr. Kelemen Didák                                                     Fr. Potth Ferenc
tartományfőnök                                                     P.H. megbízott titkár


E rövid értekezés befejezésekor, 1979 márciusában már Rómában van Luigianna Venturelli veronai festő olajképe Kelemen Didákról. Sötét szerzetesi ruhában, vakítóan fehér kordával áll a festmény bal részében, kezében keresztre feszített Üdvözítőnket tartja és tágra nyílt szemmel túlvilági távlatokba réved. A miskolci Nagyboldogasszony templom kéttornyú temploma tengerkék színben emelkedik a magasba és tükröződik vissza, feléje a hívek serege tart. A Mária-templom felett a Szentlélek lebeg sugárözönben, a légben egy-két fehér galamb. Venturelli rövid olasz nyelvű életrajzból ismerte meg Kelemen Didákot és célzatosan „csak” a XVIII. századi rézkarcból, hogy önmaga elmélkedje ki Isten Szolgájának erkölcsi alkatát. Erről egyik levelében így nyilatkozott: „Ma perchè non l’hanno fatto ancora santo? Io non capisco perchè sono tanto ignorante in materia… Ma mi pare che Egli non abbia fatto che bene… Quel pregare in terra, col viso per terra, non è certo da persona normale e star dietro a tutti quelli ammalati di peste e quel chiedere la carità per loro e quell’affrontare tante persone nelle avversità più dure. E quel costruire chiese, come avrà fatto con tante miserie che c’era?” Ecsetjével, szavával tisztelője lett Isten Szolgájának.

Meglepetés lett Póka Gáborné Zsombori Erzsébet kolozsvári festő Kelemen-képe is, aki a télen Bolzano-ban, Észak-Olaszország egyik művelődési központjában rendezett kiállítást a műveiből. Férjével együtt Rómában tett rövid látogatása megismertette vele a „Kelemen-pert”; ennek köszönhető a még Erdélybe visszautazásuk előtt készített képe Isten Szolgájáról, akit ágas-bogas, lombtalan fák keretébe foglalt, - kedvelt művészi témája -, aki kezében könyvet tart és szelíd mosolyú arccal szemlélődik. Háttérben a Kolozsvár-Szentpéteri meg a belvárosi volt minorita templom, kelemeni alapítás, és az első ma is plébánia. „Kelemen Didák minorita ferencrendi Atyát megismertük, egyszerű, lemondó, áldozatos életét, működését, hősies erényeit, természetfeletti adományait, alkotó tevékenységét: Kolozsváron, Nagybányán, Bezstercén, Nagykárolyban, Nagyenyeden és még máshol,” írta későbbi levelében. „Mi, a romániai, erdélyi magyarok (székelyek) Kelemen Didák minorita ferencrendi Atyának, aki a mi hazánkban, a székelyföldi, háromszéki Baksafalván született, egyszerű, derék, dolgos családból származott, a nép között élve a nép ügyét-baját megértette, kérjük a boldoggáavatását.”

Mai megnyilvánulásai annak a boldoggáavatási kérésnek, - minden régi és új okmánya hivatalos részét teszi az ügynek -, amelyet Károlyi Klára 1748. május 2-án egy egész kelemeni életrajzot képező levélben előterjesztett: „hogy annyival inkább Isten és Anyaszentegyház által nekünk tükörül tétessék megdicsőítése”.

A nápolyi „Luce Serafica” folyóirat ez év februári száma 14 széles hasában Károlyi Klára ez említett levelét közli Dr. Tarnai Elemér miskolci származású, nápolyi mérnök-tanár szabatos fordításában „Preziosa testimonianza” címmel.

Didák Atya áldó tekintete legyen rajtuk.

P. KELEMEN DIDÁK BOLDOGGÁAVATÁSA

1744 április 28-án hunyta le a miskolci rendház cellájában apostoli munkától fáradt szemeit Kelemen Didák minorita atya, a Tisza-vidék és az egész ország apostola. A Gondviselés úgy akarta, hogy éppen a mi időnkben adja meg a döntő lökést a folyamat­ban lévő boldoggá avatási ügynek.

Kelemen Didák élete sikerének az egyik titka, hogy számos buzgó hitvalló keresztény katolikus hívő család állt mellé és támogatta őt. A temetésén óriási tömeg volt jelen, nemcsak katolikusok. Testét a miskolci rendi templom alatti kriptában helyezték el.

Valóban van valami megrendítő abban, hogy 267 esztendőnek kellett elmúlnia, hogy Kelemen Didák atya ügye eljusson arra a pontra, ahol a megindított boldoggá avatási perről reménykedve és bizalommal be­szélhetünk.

Miért kellett eltelnie annyi esztendőnek, hogy Kelemen Didák ügye érdemben megindulhasson?

- Azért kellett ilyen hosszú időnek eltelnie, mert Didák Atya ma­gyar volt és ő sem tudta elkerülni a magyar nagyságok megszokott tra­gédiáját, mely abban nyilvánul meg, hogy a nehéz történelmi időket át­élő magyar nemzetnek nem volt ideje és ereje, hogy hőseit és nagyjait kinevelje, vagy ha ki is alakította azokat, nem volt módja és lehetősége arra, hogy ezeket a nagyságokat kiemelje a nemzet szűk kereteiből és európai nagyságokká tegye, és hogy ezeknek a hősöknek a bőségesen megérdemelt földi megdicsőülést elkészítse.

Ha végig tekintünk a Kelemen Didák boldoggá avatási per történe­tén, látjuk, hogy ezt az ügyet is átszövi a magyar történelem véres és kusza életfonala.

Didák atya 1744-ben halt meg; halála után azonnal megindulnak a boldoggá avatási per előkészületei: folynak a tanúkihallgatások, gyűlnek az adatok. Az előkészítő adatgyűjtés után, az ügy 1774-ben már az egri püs­pök előtt van, ahol az akkori jogszokásoknak megfelelően a processzus le is folyt. Nem hiányzott egyéb, mint az ügyet Egerben lezárni és hivata­losan Rómába áttenni. Ez azonban nem következhetett be. Miért? - Pon­tosan nem tudjuk, de valószínűség szerint azért, mert jött II. József, a kalapos király, a szerzetesrendek megnyirbálása és eltörlése, így az egy­házpolitikai küzdelmek kötötték le az érdekeltek minden figyelmét. S ha a zavaros magyarországi viszonyokhoz még hozzátesszük azt is, hogy a pápa évtizedeken keresztül a napóleoni ambíciók és ausztriai ház politikájának malomkövei között őrlődött, akkor igazán megértjük, miért nem juthatott a Kelemen Didák ügy Rómába és nem érhetett el a befejezés stádiumába.

A Generális Kúria irattárában van egy levél, mely 1845-ben kelt s melyben a magyar tartományfőnök közli Rómával, hogy a boldoggá avatási per újra megindul. De közbejön a szabadságharc s újra elodázza az egész ügyet. A kiegyezés után pedig a pápaság került kritikus helyzetbe az olasz egység megteremtésével kapcsolatos politikai küzdel­mekben. A menekülő és bujdosó IX. Piusznak igazán nem volt módja, hogy egy magyar szerzetes boldoggá avatásával foglalkozzék.

Az életszentség hírében elhunyt minorita atya boldoggá avatásának ügye több mint száz éven keresztül aludt. A katolikus egyházra nézve kedvezőtlen szelek fújtak a XIX. században. Ateista filozófiák mételyezték a társadalom értelmiségi rétegét, az egyszerű emberek azonban sértetlenül megőrizték hitüket, s Miskolcon és Erdélyben Didák atya emlékét.

A magyar minorita rend minden évkönyvében és hivatalos kiadványában olvasható a Rend föl­tett szándéka a Didák-per újra felvételéről. Az 1912-es káptalan ezt ha­tározatilag ki is mondja. De újra közbejön valami: a világháború és a rákövetkező forradalmak.

Azután pedig húsz békés esztendő következett. De a trianoni széttépettség nem adott lehetőséget arra, hogy erőt összpontosíthassunk egy ilyen nagyjelentőségű per lefolytatására.

Talán egyetlen rendet sem sújtott annyira a trianoni végzet, mint a minoritákat: tizenhét rendházukból négy maradt a határokon belül. S ha ez a négy szegény ház nem is bírt döntő lépést elérni a Kelemen Didák perben, mégis égve tartotta az em­lékezés mécsesét és megőrizte azt egészen addig, ameddig Didák atya test­vérei gyarapodnak számban és erőben.

A XX. században hazánk minorita szerzetesei úgy érezték, hogy mégsem kellene a feledés homályában hagyni egy igazi eszményképet. Csák Cirjék minorita volt az első, aki 1927-ben megjelentette életrajzát. Kelemen Didák újra közismertté vált. A minorita rend római központjában újra elővették ügyét.

1939 nyarán Adalberto Topolinski lengyel minorita, a római rendfőnökség posztulátora (a szentté avatási ügyek kérelmezője a Szentszéknél) járt Miskolcon és Egerben, hogy Didák atya sírját megszemlélje, ill. a boldoggá avatásával kapcsolatos iratokat magával vigye. Utána közvetlenül egy másik hasonló ügyben folytatott kivizsgálást Lengyelországban. Ott érte a szeptemberben kitört háború. Topolinskit a megszálló németek letartóztatták és gyűjtőtáborba vitték, ahol nyoma veszett neki és iratainak is.

Tehát újra elodázódott az ügy. Szerencsére a római Szent Péter bazilika gyóntatói a minorita rend tagjaiból kerültek ki. Monay Ferenc apostoli gyóntató 1957-ben Rómában újabb ismertetőt rendezett sajtó alá Didákról. Utóda, az Itáliába menekült Rákos Rajmund, igen alapos munkát végzett, s 1975-ben vaskos magyar kötetet adott ki róla „Ugye, Atyafiak” címmel. 1980-ban Ambrogio Sanna, rendi posztulátor jelenlétében Didák atya földi maradványait Miskolcon kiemelték a minorita templom kriptájából, és ünnepélyesen elhelyezték a templom­hajóban.

Úgy látszott akkor, hogy rövidesen sor kerül a boldoggá avatást megelőző nyilatkozatra, melyben az erények hősies gyakorlatát elismeri a Szentszék, és megkapja a „Tiszteletreméltó" címet, s utána már csak bizonyított ima-meghallgatások kellenek, hogy a boldoggá avatás napját kitűzzék. Rajmund atya azonban kiöregedett és halála előtt meg is rokkant. A posztulátori hivatalban nem győzik a munkát, de reméljük, hogy P. Kelemen Didák boldoggá avatásának ügye előbbre jut.

Az 1989-es rendszerváltást követően a Minorita Rend visszakapta a kolostor épületet, és a lelkipásztori munkát újra minorita szerzetesek vették át. Azóta Kelemen Didák atya kultusza és szellemi öröksége újra előtérbe került.

Kelemen Didák atya halálának évfordulójára készülve imádkozzunk, hogy megszívleljük magatartását mindennapi életünkben, és egyúttal kérjük a fölséges Istent, hogy Didák atyát boldogként tisztelhessük és élvezhessük hathatós közbenjárását. A mai nehéz és vészterhes idők serkenteni fognak minket arra, hogy Didák atya felé forduljunk, Didák atyának pedig egyre több alkalma nyílik, hogy megmutassa égi hatalmát, hiszen tőle a boldoggá avatási ügy sikere érdekében csodákat is kérünk.                                                                                       fr. Bogdan

miskolc.minorita.hu | 2014 © Minden jog fenntartva!
kövessen minket!
Miskolci Minorita Plébánia
3525 Miskolc
Hősök tere 5.
Email: minorita-miskolc@freemail.hu