A tűzeseti kár helyreállítására adományaikat a következő számlaszámra utalhatják:
Miskolci Nagyboldogasszony Plébánia 10700086-68597618-51200002

Hírek - Hirdetések

2018-11-05
Évközi 31. vasárnap (B év) - 2018. november 4.
2018-10-27
Évközi 30. vasárnap (B év) - 2018. október 28.
2018-10-25
Évközi 29. vasárnap (B év) - 2018. október 21.
2018-10-15
Évközi 28. vasárnap (B év) - 2018. október 14.
2018-10-07
Évközi 27. vasárnap (B év) - 2018. október 7.
2018-09-29
Évközi 26. vasárnap, Szentírás vasárnapja (B év) - 2018. szeptember 30.
2018-09-21
Évközi 25. vasárnap (B év) - 2018. szeptember 23.

SZENT FERENC BŰNBÁNATÁBÓL FAKADÓ ÖRÖME

Ahhoz, hogy megértsük Szent Ferenc megtérését, és az ezt követő bűnbánattartást, az életről alkotott elképzelését, betekintést kell nyernünk az ő Krisztus-központú lelkületébe.


Nyolc évszázaddal ezelőtt egy kis városkában egy ifjú, egyszerű szavakat tartalmazó imával fordult egy kopott ikon felé. Azóta ez az imádság hasonló módon sok ember szívében és ajkán megfogalmazódott. „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a Te szent és igaz parancsodat". Assisi Szent Ferenc nyomán (hisz Róla, az Ő imájáról van szó), a ferences rend történetének hosszú évszázadai alatt sok keresésnek vált kezdő fohászává, számos értéknek és alkotásnak lelkesítő indítópontjává. Ebből nőtt ki aztán az az új életforma, ami később csodálatos módon vert gyökeret Európa és a világ minden táján. Szent Ferenc öröksége értékeket teremtett és közvetített elődeink számára. A kisebb testvérek, minoriták életformája és regulája, Krisztus áldását és békéjét jelenítette meg, a bűnbánat és a megtérés által.

„Isten szentje, miután egészen új életmódot alakított ki magának, és az említett templom restaurálását befejezte, Assisi környékének más tájára húzódott át, és ott megint egy elhagyatott, félig-meddig romokban heverő templom helyreállításába kezdett. Most is megingathatatlan kitartással dolgozott, és nem nyugodott addig, amíg ezt a munkáját is szerencsésen be nem fejezte. Utána megint továbbment. Ezúttal a Portiunculának nevezett helyen állapodott meg, ahol Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére emeltek templomot a régiek, de most teljesen elhagyottan és gondozatlanul állott. Isten szentje, aki egyébként is nagy tisztelettel viseltetett a minden Jóság Anyja iránt, mély megindulással szemlélte pusztulást, és habozás nélkül oda tette át lakását. Mire ezt a templomot is rendbe hozta, megtérésének már harmadik esztendejében járt. Ebben az időben még remeteruhát viselt, derekát bőrövvel kötötte át, kezében botot hordott, s lábára sarut húzott. Történt azonban egy napon, hogy az említett templomban éppen azt az evangéliumi szakaszt olvasták fel, melyben az Úr szétküldötte tanítványait prédikálni. Isten szentje, aki szintén jelen volt a szentmisén, megértette ugyan az evangélium szavait, a mise végeztével mégis odajárult a pap elé, és könyörögve kérte, magyarázza meg neki részletesebben a hallottakat. Ez készséggel hajlott kérésére. Szent Ferenc pedig, mikor meghallotta, hogy Krisztus tanítványainak sem aranyat, sem ezüstöt, sem pénzt nem szabad maguknál tartaniuk; az útra sem erszényt, sem tarisznyát, sem kenyeret, sem botot nem szabad magukkal vinniük; sem sarut, sem két köntöst, nem szabad viselniük, hanem szüntelenül az Isten országát és bűnbánatot kell hirdetniük, tüstént felujjongott a Szentlélekben: "Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok!” A szent atya túláradó örömmel mindjárt hozzálátott a hallottak megvalósításához. Egy percnyi késedelmet nem tűrt, csakhogy minél előbb tettel is megvalósítsa azt, amit az imént füllel hallott. Ezért lábáról haladéktalanul leoldotta a sarut, kezéből eldobta a botot, és beérte egyetlen köntössel, melyet bőröv helyett kötéllel szorított össze. Ettől az időtől kezdve a kereszt képével jelölte meg köntösét, hogy annak erejével a sátán minden kísértését messze űzze magától; ezenfelül a lehető legdurvább anyagból készíttette, hogy benne megfeszítse testét a vétkekkel és kívánságokkal, s végül a legszegényesebb kivitelben, olyanban, melyet a világnak eszébe sem jut megkívánni. Egyébként minden mást is, amit csak hallott, nagy gondossággal és áhítatos odaadással igyekezett megvalósítani. Mert ő nem süket hallgatója volt az Evangéliumnak, hanem, amit csak hallott, mindent pontosan az emlékezetébe vésett, és lehetőleg betű szerint meg is valósított." 1 Cel. 21-22.

Ferenc számára fontossá vált az evangéliumot nem csak hallgatni és hirdetni, hanem meg is élni. Lemondott mindenről, és a Mennyei Atya akaratát elfogadva új életformát és regulát alakított. Nem akart beleolvadni egy már létező életformába, vagy regulába, Ő szó szerint élni akarta az evangéliumot, a maga egyszerűségében. Ferenc kilép a világba, lerombol falakat, elmozdít hegyeket, és életpéldájával tanúságot tesz az embert szerető és megváltó Jézus Krisztusról. A kis sziget fogalmát megszüntetve egy szűk ösvényen halad a tágas, mindent felölelő Szeretet felé. Ez teljés örömmel töltötte el Szent Ferencet. És minket?

A mai kor emberének életében az örömről elgondolkodni fölöttébb nehéz. Az öntörvényű, modern, úgymond nagykorú világban, sajnos nyoma és helye sincs a klasszikus értelemben vett örömnek. A történelmi-társadalmi viszonyokat meghaladó, a rajtuk túl levő „lényeg”, illúzió a mai ember szemében. Az egyetlen „valóság” az ember és a környezete, az igazi természettel és művészettel tartott kapcsolat. Az ember nem választható el vonatkozásaitól és viszonyaitól, ezek összessége maga az ember. A légkör, az emberi kapcsolatok ittléte szükségképpen az érinthető és fogható valóságoson túlra mutat, az igazi „lényegre” a mennyek országa. Az ember nem elszigetelt és elkülönült reflektáló szellem, hanem az isteni és emberi kimeríthetetlen szeretet tárháza, ebből merítve tudd igazi örömöt sugározni embertársai felé. Sajnos hajlamosak és képesek vagyunk felfordítani a valóságot, és kideríteni a valóság rejtet értelméit. A valóság nem „befejezett tények” világa. Magának az embernek kell megalkotnia világát és önmagát. Ebben a világban csak afféle híresztelésnek, kósza hírnek számít az igazi örömről szóló beszéd. Az öröm, meghatározásánál fogva, élvezetes. Természetszerűleg vonzódunk, erőteljesen vonzódunk - az örömhöz, és gyakran komoly akadályokat is készek vagyunk legyőzni, hogy elérjük. Mégis mi is az öröm? Ahány ember, annyiféle tevékenységben és helyzetben képes örömöt találni. Örömeink időről időre változnak, a napszaktól, a környezetünktől, a körülöttünk lévő emberektől függően. Az örömünk igencsak szubjektív valóságba vezet minket. És bár nem tehetünk róla, hogy vonz minket, azt igenis mi magunk határozhatjuk meg, miben leljük örömünket. Az öröm iránti vágyunk nagyon erőteljes motiváló tényező. Leginkább oly módon használhatjuk ki ezt a motiváló tényezőt, ha olyan örömforrásokat választunk, melyek közelebb visznek céljainkhoz. Ilyenkor jogosan föltesszük önmagunknak a kérdést: hol rejlik az igazi, lényeges örömünk forrása? Mi a boldogságunk titka? Mitől leszünk mi, emberek, elégedettek az életünkben? A válasz és a kulcs az lehet, ha olyan változó kihívások elé állítjuk magunkat, amelyek magas fokú tudást és különböző képességek alkalmazását várják el tőlünk. Tévézés helyett sportolhatunk, olvashatunk, zongorázhatunk. A rutinmunkát is próbáljuk meg értelmessé, fontossá tenni, és tanuljuk meg az elmélyülés, a teljes bele-feledkezés örömét. Az öröm művészetének leckéi egyszerűnek és néha provokatívnak tűnnek, mégis gyökeresen megváltoztathatják az egész életünket. Ez lehet egy téves válasz, amely csak ideig óráig, oldják meg a problémát.

Nagy különbség az, hogy az öröm érzése természetünkből ered, vagy pedig a Szentlélek munkálta azt bennünk. Igen gyakran sok természeti adottságunk is elvezett bennünket az öröm érzésébe. A csupán természeti érzések olyanok, mint a futó homok, nem lehet rá építenünk. Minél inkább szétválasztjuk magunkban a természeti és a kegyelem által kapott adottságokat, annál tisztább és csendesebb lesz bennünk az örvendezés. Egyre jobban a hit öröme lesz, mely olyan állandó, mint maga a hit. Az Úrban való örvendezés lesz ez. Örömük az Úrban és mindabban, amit általa kegyelmi javakban kaptunk és megtapasztaltunk, olyan nagy öröm ez, hogy ez ellenállhatatlan bizonyságtevő erővé válik bennünk. Az öröm olyan erőssé tesz minket, hogy Jézusért elszenvedünk minden szorongattatást és ez kitüntetés lesz számunkra. Ez a szent öröm egyben erő is; a levertség és csüggedés gyöngeség és erőtlenség. Ebből az örömből tettek származnak, mert a lélekből fakadó érzések mindig alkotók. Minden Isten dicsőségét szolgáló erőteljes tevékenység és az embereknek való szolgálat örvendező lélekből fakad. Igen nehéz dolog az, ha valakinek feladatai vannak és közben nyomott kedélyű. Gyakran ezt a saját életünkben tapasztaljuk. Hogyan tud az ilyen ember Isten dicső tetteiről bizonyságot tenni, és dicséretet mondani, amikor olyan, mintha ki volna száradva, és kihalt volna benne minden? A szent öröm olyan, mint a friss forrás. Ahol hiányzik, ott minden eliszaposodik. „Örüljetek az Úrban mindenkor!” A Megváltó azt mondta tanítványainak: „Kérjétek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen” (Ján 16, 24).

Az öröm a Szentlélek gyümölcse. Ezt kérnünk kell, és ahol Ő megadja ezt az ajándékot, ott szeretet vonul be a szívbe, mert az öröm ujjongó szeretet. Szent Ferenc buzdít és bátorít bennünket e szavakkal:

Ó, Uram, ez az érted ujjongó szeretet legyen az én erősségem, és boldogságom is. Az öröm imádság, az öröm erő. Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk. Isten szereti az örvendező imádságot. A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk, ha dolgunkat örömmel tesszük.
fr. Cadar Pavel Ferenc
miskolc.minorita.hu | 2014 © Minden jog fenntartva!
kövessen minket!
Miskolci Nagyboldogasszony Plébánia
3525 Miskolc
Hősök tere 5.
Email: minorita-miskolc@freemail.hu